Író-költőtáborok az elmúlt évben Németh Nyiba Sándor vezetésével
Nyiba író, költő, alkotótábor Szabadszálláson Krúdys hittel
Katt ide!!!
Tábor-, adomány 2021
A Krúdy Gyula Irodalmi Kör a 2020. március 12-én megtartott Közgyűlésén szó volt a 2019-es év sikeres író-
és költőtáborairól is. Íme egy összeállítás!
2019 az írótáborok tekintetében igen aktív év volt a Krúdy Gyula Irodalmi Kör égisze alatt, Németh Nyiba Sándor szervezésében
az ország több pontján összesen 5 tábor szerveződött.
Azt általánosságban elmondhatjuk ezekről a táborokról, hogy nagyszámúak voltak, általában 50 fő körüli létszámmal,
és jól megszervezett programmal, ahol a táborlakók egymást is szórakoztatták szerzeményeikkel, és kilépve a tábor keretei közül,
meglátogattak műsorokkal iskolákat, művelődési házakat, öregotthonokat,
emellett mindig a helyhez illően valamilyen kultúrprogramban is részt vehettek a jelentkezők.
Az alábbiakban ismertetem az egyes táborokat;
Sitkei írótábor
Ezt a tábort a sitkei patinás kastélyban rendeztük meg, a közös felolvasásoknak és előadásoknak a helye a kastélyhoz tartozó kápolnában volt, több sikeres koncert színhelyén, ezt a kápolnát már 20 éve koncertek megrendezésére is használják, többek között Balázs Fecó is adott ott koncertet.
A Sitkei tábor meghívottjai voltak Baranyi Ferenc Kossuth díjas író, költő, akivel egy meleg hangulatú délutánt töltöttek a táborlakók.
Jelen volt Németh Oszkár a FONOGRÁF ragja és Kovács Ferenc a Sitkei kastély tulajdonosa.
Ugyancsak megtisztelte a jelenlevőket Devecsery László, József Attila és Tinódi díjas költő.
A környék kellemes sétáknak is otthont adott, a résztvevők máris jelezték szándékukat a jövő évi megjelenésre.
Aranyosapáti írótábor
Aranyosapáti a román határ közelében, Vásárosnamény és Záhony között félúton található, itt, ahol Nick Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagja, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke működteti családjával az Aranyossziget Gyermek és Ifjúsági Tábort, ahol az Író és Költőtábor is helyet kap.
Maga a tábor helye egyben a Kultúra Lovagrendjének Emlékparkja is. A neves személyiségek emlékét ápoló kopjafa gyűjteményt minden évben meglátogatjuk.
Itt augusztus hónapban két tábor is szerveztünk, mert a létszám miatt meg kellett ismételni, persze más programokkal.
Ennek a tábornak már önálló küldetése is van, a környék iskoláit, az Idősek otthonát és a Művelődési házakat is meglátogatjuk,
kisebb csoportokban, önálló programokkal. Öröm volt a saját bőrünkön érezni, hogy ezek a gyerekek mekkora kíváncsisággal vártak minket,
az egyik iskolában a tornateremben adtunk műsort, és a gyerekek, akiknek zöme hátrányos helyzetű volt, néma csendben figyelték a produkcióinkat,
nevettek, ahol kell, tapsoltak, átélték azt, amit előadtunk. Egy másik iskolában rendhagyó irodalmi órát adtunk egy osztályban,
ott is néma csendben figyeltek a gyerekek, öröm volt előadni nekik. Ugyanilyen felemelő érzés volt az idősotthonok meglátogatása,
ahol az idős emberek élvezték a programokat és örültek, hogy valami újat tapasztalnak.
Vendégünk volt Lujza néni, Ratkó József költő özvegye és fia is.
Meglátogattuk a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek sírhelyét is Szatmárcsekén a kultúrprogram keretén belül.
Megható volt nagy költőnk sírhelyén tisztelegni a patinás síremlék előtt. Érdekes volt látni a temetőben a fekete, úgynevezett „csónakos fejfák” - t.
Úgy néztek ki, akár a Húsvét-szigetek különleges fejalakú szobrai.
Az év kiemelkedő eseménye volt a táborban Farkas Bertalannak, az első magyar űrhajósnak a megjelenése, akit a táborlakók a 70. születésnapján ünnepeltek és akivel egy kellemes beszélgetést tartottak. Erre az alkalomra Németh Nyiba Sándor és zenekara, a De Pression külön zeneszámmal köszöntötte az űrhajóst.
Szárszói írótábor
Természetesen, ha irodalom, és ha Balatonszárszó, akkor József Attila árnyéka alól nem lehet kibújni, ez a tábor ezt tudomásul vette, és a kellő tiszteletet meg is adta irodalmunk nagy alakjának. Egy régebbi üdülőt megnyitottak a tábor lakóinak, bár a különböző programokat a hely nyújtotta lehetőségek kihasználásával más és más helyszínen tartották. Így fellépés volt a József Attila Múzeumban, de volt rendezvény a Csukás Színházban is.
A vendégek között ott volt Németh Oszkár, a Fonográf együttes dobosa, ő dobolta az István, a Király musicalt annakidején. Ugyancsak jelen volt Csiga Sándor, a P. Mobil Box szövegírója, valamint Tóth Miklós, a Bikini együttes dalszövegírója, akikkel a jelenlévők tartalmas beszélgetést folytattak.
Ugyancsak vendégünk volt Garamvölgyi Gábor, a 27 kötetes író, aki József Attila életéről és haláláról is írt.
A táborlakók meglátogatták József Attila balesetének helyszínét is, leróva kegyeletüket. A kellemes időben az esti program tábortűz volt, gulyáspartival és együttes zenéléssel, énekléssel vígan telt az irodalmi tábor.
Kiskőrösi írótábor
A december hónap mindig tartalmaz meglepetéseket, az év végéhez közeledve a dolgok összesűrűsödnek és felpörögnek. A tábor szelleme Petőfi alakja volt, de az Alföld más íróknak is adott helyet, így nem csak és kizárólag Petőfi körül forgott a tábor működése. A tábor praktikusan három napra húzódott szét, de ebből nagyon aktív másfél nap volt. Pénteken, december 6.-án délelőtt az érkezéssel, szállásfoglalással és az ezt lezáró ebéddel volt lefoglalva, és a délután a "János Vitéz" látogatóközpont előadótermében kölcsönös ismerkedéssel zajlott, körülbelül ötvenen lehettünk, így belátható, hogy ez a létszám megette a délutánunkat, és így a vacsora utánra maradt a folytatás.
Itt mutattuk be, már akik teljesítették ezt a penzumot, hogy egy 8 soros verset írjunk az alkalomra Petőfiről.
Azt hiszem, hogy a 8 sor olyan kevés volt és annyira beszűkítette a lehetőséget az alkotásra,
hogy nagyon kevés átütő alkotás sikeredett a jelenlévők tolla alól.
A vacsora után jelen sorok írója tartott egy kiselőadást egy olyan személyről, akinek a helyét most keressük az irodalomban,
nevezetesen Kalmár Ilonáról van szó, aki Móra Ferenc életének utolsó két évét bearanyozta és akinek a személye
az Aranykoporsó Titanillájának alakjában megörökíttetett az utókor számára.
Másnap, egy kávéházi délelőtt szerveződött, itt már Petőfi volt a középpontban, Székely Gábor tartott egy kis előadást Petőfiről, illetve a körülötte zajló vitákról, lévén Petőfi születése, illetve annak a pontos helye is viták kérdése, de szót ejtett Petőfi szerelmeiről és életének végéről, hiszen ott is vannak tisztázatlan kérdések.
A délután a Petőfi házban folytatódott, majd a Kiskőrösi Kiállítási teret néztük meg, majd a vacsora után még egy utolsó záró találkozó következett, ahol megint csak kicsivel többet tudtunk meg egymásról.
A vasárnap már a hazautazásról szólt, a reggeli után a társaság szétszéledt, de addig is jó beszélgetések folytak és kezdeti barátságok születtek, erre is jó egy ilyen esemény. Engem lelkesített ez a találkozó, remélem, még lesz folytatása a jövőben. Arra viszont a szervezők felhívták a figyelmet, hogy a jelentkezéseket minél előbb kérik, mert betelnek a táborok viszonylag gyorsan.
A fotókat készítette:
A szöveget és a fotókat egybeszerkesztette: