A költő



portre


A HETVENES ÉVEKBEN MEGÉRINTETT A ZENE, A SPORT ÉS AZ IRODALOM.
EZEK A TEVÉKENYSÉGEG MEGHATÁROZTÁK AZ EGÉSZ ÉLETEMET.
Az első verseskötetemben 300, a másodikban 860 költemény található, míg a megjelenés előtt
álló harmadik kötetemben 3000 versem fog megjelenni.
Műveim elsősorban a"hazáról", az "otthonról", a "szerelemről", nem elcsépelt gondolatiságban
szólnak, hanem Kenyériből, a szülőfalumból hozott tiszta forrásból ihletve.

Az I. kötet címe "Nyibaizmus", azaz "Ne szégyelld, hogy van lelked";
a II. kötetnek "Fűzfakereszt",
míg a III. kötetnek "Nyiba, versek, prózák, követ a vénség" a címe.
Mgejelent egy mesés kötetem is "Kenyeri mesék, az öreg ház titkai címmel.

Az a lényeg, hogy elég sok dologban, így a harcművészetben, küzdősportokban és a költészetben
is megmérettem magamat, egy furcsa egyéniség lehetek, hiszen a ketrecből vagy a szőnyegről
kerülök egy olyan kultikus helyre, ahol szavalni kell, méghozzá több száz rendezvényen.
Király Lajossal, Kanizsa Józseffel és Szénási Sándorral együtt járom az országot.
Úgy érzem, e téren ők az "utolsó mohikánok". Mert ugye, Petőfi Sándor, József Attila és Ady Endre is hatalmasat alkottak, csakhogy a mai géniuszok, a mai világban sokkal nehezebben tudnak kitörni abból a bizonyos korlátból a zenében, a sportban vagy a költészetben.
Megfogadtam: minden olyat leírok, amit más talán még kigondolni sem mer. Minden olyan mélységet megírok, amit más ember talán szégyellne megtenni. Talán éppen ez adja a költészetemnek az erejét.




sorkoz



Könyveim




06




03




02




04




05




Verseim




01




02




03




04




05




06




07




08




09




10




11




12




13




14




15




16




17




18




19




20




21




22




23





41





ARCHÍVUM - Kattintson IDE!



YouTube csatornám



Facebook csatornám



Elérhetőség: + 36 70 779 9665



Vissza a Főoldalra

lap tetejére